A tudat felszabadítása első részében Harry Palmer önéletrajzszerűen meséli el annak a belső keresésnek a történetét, amely számára a tudat működésének felfedezéséhez - megvilágosodáshoz - vezetett.
"Felemelkedés". Ez a cím arra a folyamatra utal, amelynek során különválasztod magad régi teremtményeidtől, és újra felemelkedsz a tudatosságba - a tudatos teremtő szintjére.
Szárnycsapkodást hallottam kiszűrődni a házból. Amint bejöttem a teraszról, megláttam, hogy egy kis csíkos barna madárka küzd azért, hogy kirepüljön a felső szint egyik csukott, nem nyitható ablakán keresztül. Összerezzentem, valahányszor meghallottam a tompa ütődést, amint a madárka nekicsapódott az ablaktáblának. A bejárati ajtó és a terasz tolóajtaja nyitva voltak, és gyorsan kinyitottam a felső szint ablakait is. Mégis, a kismadár tovább küszködött. Nehéz volt ezt látni, különösen, mivel annyi nyitott ajtón és ablakon keresztül tudott volna könnyedén kirepülni.
Szoktál időnként valakit vagy valamit hibáztatni azért, amit épp átélsz? Előfordul, hogy önmagadon kívül keresed okát annak, amit érzel? Mintha érzéseid és az, ahogy kezeled őket, valahonnan máshonnan származnának...
Talán olykor veled is megesik, hogy rádtörnek a harag, a bánat, a zavarodottság érzései. Esetleg időnként úgy tűnik, a dolgok kicsúsznak a kezed közül. Nos, ezek a jelek mindig arra utalnak, hogy valaminek ellenállunk - például egy érzelemnek, vagy mondjuk annak, hogy netán elvesztünk valamit... Ellenérzés lehet bennünk az iránt, hogy valamit kimondjunk, vagy éppen, hogy nekünk mondjanak valamit. Lehet, hogy nem akarunk olyanok lenni, mint anyánk vagy apánk, lehet, hogy nem akarunk szegények vagy betegek lenni, lehet, hogy nem akarunk olyanok lenni, amilyenek épp vagyunk...
Korán megtanultam gondolkodni. Nem a súlyos filozófiai kérdésekben való elmélyedést értem ezalatt, inkább így mondanám: megtanultam folyamatosan megítélni, hogy amit teszek (és amit mások tesznek), rendben való-e. Ha spontán módon cselekedtem, ez általában előre nem látott következményekkel járt, és a szüleim ilyesmiket kérdeztek: „Miért nem gondolkodtál előbb?” Mintha a gondolkozás lenne a válasz az élet nagy rejtélyeire.
Tizenévesen saját telivér lovammal sokszor vettünk részt díjugratáson. Ezeken a versenyeken a zsűri azt pontozta, hogyan reagálnak a lovak bizonyos külső eseményekre, és hogyan veszik a különféle akadályokat. Szerencsémre az én lovam jól képzett volt, mestere a farámpáknak, műanyag akadályoknak, hosszú víztócsáknak és ugató kutyafalkáknak. Hibapont nélkül szokott nyerni, pusztán azért, mert jól ismerte a kijelölt pályát, és ezért nem félt semmi váratlan dologtól.
- Nem akarsz több pénzt? Nagyobb házat? Jobb állást? Egy jobb kapcsolatot? Több holmit? Több boldogságot? Megvilágosodást? – kérdezte egy különösen szókimondó barátom, miközben épp befejeztük közös ebédünket. Géppuska-pergőtűzként hatott, ahogy nekem szegezte kérdéseit, én pedig visszhangszerűen, gondolkozás nélkül vágtam rá minden kérdésére: - Nem! Villámsebesen történt az egész, még csak levegőt sem vett válaszaim és a következő kérdés között.
Az Avatar®,
ReSurfacing® és Star‘s Edge International® A
Star‘s Edge Inc. által bejegyzett márkanevek. Az Enlightened
Planetary Civilisation®, EPC®, Love Precious
Humanity®,Creativism® és Living Deliberately® a
Star‘s Edge Inc. szolgáltatási védjegyei.
Szárnycsapkodást hallottam kiszűrődni a házból. Amint bejöttem a teraszról, megláttam, hogy egy kis csíkos barna madárka küzd azért, hogy kirepüljön a felső szint egyik csukott, nem nyitható ablakán keresztül. Összerezzentem, valahányszor meghallottam a tompa ütődést, amint a madárka nekicsapódott az ablaktáblának. A bejárati ajtó és a terasz tolóajtaja nyitva voltak, és gyorsan kinyitottam a felső szint ablakait is. Mégis, a kismadár tovább küszködött. Nehéz volt ezt látni, különösen, mivel annyi nyitott ajtón és ablakon keresztül tudott volna könnyedén kirepülni.
Szoktál időnként valakit vagy valamit hibáztatni azért, amit épp átélsz? Előfordul, hogy önmagadon kívül keresed okát annak, amit érzel? Mintha érzéseid és az, ahogy kezeled őket, valahonnan máshonnan származnának...
Korán megtanultam gondolkodni. Nem a súlyos filozófiai kérdésekben való elmélyedést értem ezalatt, inkább így mondanám: megtanultam folyamatosan megítélni, hogy amit teszek (és amit mások tesznek), rendben való-e. Ha spontán módon cselekedtem, ez általában előre nem látott következményekkel járt, és a szüleim ilyesmiket kérdeztek: „Miért nem gondolkodtál előbb?” Mintha a gondolkozás lenne a válasz az élet nagy rejtélyeire.
Tizenévesen saját telivér lovammal sokszor vettünk részt díjugratáson. Ezeken a versenyeken a zsűri azt pontozta, hogyan reagálnak a lovak bizonyos külső eseményekre, és hogyan veszik a különféle akadályokat. Szerencsémre az én lovam jól képzett volt, mestere a farámpáknak, műanyag akadályoknak, hosszú víztócsáknak és ugató kutyafalkáknak. Hibapont nélkül szokott nyerni, pusztán azért, mert jól ismerte a kijelölt pályát, és ezért nem félt semmi váratlan dologtól.
- Nem akarsz több pénzt? Nagyobb házat? Jobb állást? Egy jobb kapcsolatot? Több holmit? Több boldogságot? Megvilágosodást? – kérdezte egy különösen szókimondó barátom, miközben épp befejeztük közös ebédünket. Géppuska-pergőtűzként hatott, ahogy nekem szegezte kérdéseit, én pedig visszhangszerűen, gondolkozás nélkül vágtam rá minden kérdésére: - Nem! Villámsebesen történt az egész, még csak levegőt sem vett válaszaim és a következő kérdés között.