Korán megtanultam gondolkodni. Nem a súlyos filozófiai kérdésekben való elmélyedést értem ezalatt, inkább így mondanám: megtanultam folyamatosan megítélni, hogy amit teszek (és amit mások tesznek), rendben való-e. Ha spontán módon cselekedtem, ez általában előre nem látott következményekkel járt, és a szüleim ilyesmiket kérdeztek: „Miért nem gondolkodtál előbb?” Mintha a gondolkozás lenne a válasz az élet nagy rejtélyeire. Ezért aztán rászoktam arra, hogy alaposan végiggondoljam a dolgokat. Ez ugyan korántsem volt olyan szórakoztató, mint amikor spontán cselekedtem, de legalább kevesebb bajba keveredtem. A legfurcsább következménye annak, hogy olyan sokat gondolkoztam az életről, az lett, hogy egyre kevésbé éltem a jelenben (végül is, a gondolkozás a fejünkön belül történik, az élet pedig valahol máshol). Részletesen megterveztem a jövőbeli eseményeket, később pedig aprólékosan kielemeztem, hogy is mentek a dolgok - az eseményen magán pedig mintha valahogy kívülrekedtem volna. Olyan volt ez, mintha az ember csak azért utazna el valahová, hogy az útikönyveket és a magazinokat tanulmányozza, hazatérve pedig a fotókat és a videofelvételeket nézegesse.
Életemet eluralta a racionalitás és a logika, vagyis a lineáris gondolkozás. Különböző mentális stratégia alapján, állandóan a jövőt latolgattam. 35 éves koromban például kiszámoltam, hogy ha mondjuk 30 évig dolgozom még, és jövedelmem eddigi trendjét és a várható inflációt veszem alapul, akkor, ha havonta „x” összeget félreteszek, „y” év múlva egy „z” értékű házat engedhetek majd meg magamnak. Ilyesmivel töltöttem az időmet. Hogy ez ésszerűnek tűnik? Lehetséges, én viszont meglehetősen lehangoltan éreztem magamat. Mivel a jövőt mindig a dolgok jelenlegi állásából kiindulva láttam, semmi nem tűnt igazán lelkesítőnek és inspirálónak, és nem nagyon reménykedtem abban, hogy valaha is olyan életet fogok élni, amilyet valójában szeretnék…
Amikor megismertem az Avatárt, egész sikeresnek mondhattam magam. A vállalkozásom jól ment, volt szép házam, autóm, és egyéb holmim, jó volt az életem - kívülről. Akkor hát miért érdekelt az Avatár? Nos, belül elég nyomorultul éreztem magam. Két házasságom végződött válással, és az újabb kapcsolatom is ugyanebben az irányban haladt előre. Nyilvánvaló volt, hogy változnom kell, de úgy éreztem, hiányoznak az eszközeim ahhoz, hogy egyedül megbirkózzam a feladattal.
Érdekes módon, már a puszta döntés arról, hogy elvégzem az Avatár tanfolyamot, változást indított bennem. Érezni és tapasztalni kezdtem bizonyos dolgokat, ahelyett, hogy csak gondolkoznék róluk. Mihelyt pedig érezni kezdjük az életet – minden változni kezd. Örömmel konstatáltam, hogy számomra az Avatár eszközök az első pillanattól működtek, és pozitív változásokhoz segítettek (és azóta is, immár 12 éve, folyamatosan segítenek). A kilencnapos tanfolyam során olyan technikákat és eljárásokat sajátítottam el, amelyek megemelték tudatosságomat és gyökeresen átalakították az életemet. Már a legelső napon megismertem azt a gyakorlatot, amivel azóta is bármikor le tudom csendesíteni a gondolataimat – ez volt az első azok közül a „csodák” közül, amiket az Avatár révén átéltem.
Tapasztalatom szerint a gondolkozás és az ésszerűség nem teremt boldogságot vagy megelégedést – nem teremt békét a szívünkben vagy a bolygónkon. Az életünket átalakító és az inspiráló célok NEM mindig racionálisak (lehet, hogy ha azok lennének, akkor már nem is inspirálnának). Az Avatár segített abban, hogy „kiszabaduljak” a fejemből, és életemet egy rugalmas, egyre táguló és spontán nézőpontból alkossam újra. Ez pedig mintha egy kicsit arra emlékeztetne, milyen volt az élet akkor, mielőtt elkezdtem volna túl sokat gondolkozni…
Rich Brenckman, Avatár tréner
Avatar Journal, 17. évf. 1. szám, a Star's Edge engedélyével
©Minden jog fenntartva
Avatar Journal, 17. évf. 1. szám, a Star's Edge engedélyével
©Minden jog fenntartva
