Szoktál időnként valakit vagy valamit hibáztatni azért, amit épp átélsz? Előfordul, hogy önmagadon kívül keresed okát annak, amit érzel? Mintha érzéseid és az, ahogy kezeled őket, valahonnan máshonnan származnának...Sokan tapasztaltuk meg valamikor életünk folyamán, hogy ha valaki mást hibáztatunk a velünk történtekért, ezzel figyelmet tudunk magunkhoz vonzani. Lehet, hogy egyetértést kaptunk így, netán támogatást, esetleg együttérzést azért, amit a külvilág "tett velünk". Az is meglehet, olyan jó érzés volt átélni a felénk fordult figyelmet, hogy az áldozatszerep bevált módszerré vált arra, hogy érezzük, törődnek velünk. Gyakran bármilyen viselkedési mechanizmust képesek vagyunk magunkévá tenni azért, hogy szeretetet kapjunk - akár az áldozatét is.
Többféleképpen csalogathatjuk magunkhoz a figyelmet: azzal, ha "igazunk van", ha erősek vagyunk, ha gyengék vagyunk, ha megbántódunk, ha a legjobbak vagyunk valamiben... Mi mindent mondunk azért, hogy figyelmet kapjunk vagy egyetértést váltsunk ki a másikból! Például: "apu, Kati bántott!", "ez a tanár hibája", "annyi mindent megteszek érted", "miért is lennék őszinte, amikor senki sem az", "a főnököm tisztességtelen"... Hasonló igazságokat nyilvánítunk ki, majd megkeressük azokat, akik megerősítik ezen "okokat", amelyek boldogtalanná vagy dühössé tesznek minket. Ahelyett, hogy figyelmünket arra helyeznénk, amit megteremteni vagy megtapasztalni szeretnénk, vagy amit önmagunkban meg tudunk változtatni, gyakran arra pazaroljuk teremtő energiánkat, hogy megerősítést kapjunk abban, miért is rossz vagy megoldhatatlan az adott helyzet.
Vajon mennyi energiát fordítunk arra, hogy megvizsgáljuk, ami épp történik, esetleg nem tart-e tükröt valaminek, amit a saját életünkben teszünk? Persze nem az a cél, hogy ha ezt felismerjük, akkor mások helyett ezentúl inkább önmagunkat hibáztassuk, hanem, hogy változtatni tudjunk. Amikor vádoljuk vagy sajnáljuk magunkat, valójában azt az energiát csapoljuk meg, amelyre a szituáció kezeléséhez szükségünk van. A belátás erőt ad ahhoz, hogy figyelmünket a lehetőségekre irányítsuk, ezáltal pedig szabaddá válunk!
Mi lenne, ha ezentúl hibáztató késztetéseinkre úgy tekintenénk, hogy ezek lehetőséget adnak önmagunk mélyebb ismeretére, arra, hogy felismerjük saját félelmeinket és korlátainkat? A külvilágot hibáztató helyzetek segítenek meglátni, mikor akarunk magunkhoz kívülről figyelmet vonzani azzal, hogy eljátszuk az áldozat szerepét... (Legyünk résen, hiszen nagyon sokféle jelmezt ölthet magára egy áldozat!)
Lehet, hogy valahol útközben magunkévá tettük azt a hitet, hogy a hibáztatás hatékony mód arra, hogy kibújjunk a felelősség alól. Esetleg ezt a taktikát alkalmaztuk azért, hogy ne kelljen olyan sok mindent megtennünk. Gondolom, biztos eszedbe jut néhány ismerős, akik ezt a módszert alkalmazzák - és persze másokon könnyebben vesszük észre az elkerülő stratégiákat...
Az Avatár tanfolyam gyakorlatai lehetővé teszik, hogy leépítsük azokat a hiteket - és a rájuk épülő viselkedésmódokat -, amelyeket nem tartunk tovább minket segítőknek, és helyettük kiépítsük azokat, amelyeket szándékunk szerint választunk. Képessé válunk arra, hogy felismerjük láthatatlan hiteinket, amelyek ismétlődő mintákat teremtenek életünkben. Rádöbbenhetünk, hogy tapasztalatainkat hiteink vonzzák magukhoz, ezáltal pedig elindulhatunk a tudatos teremtés szabadsága felé.
Igazán erőt tud adni, ha megfigyeljük, mik azok a dolgok, melyekért a külvilágot (másokat vagy a körülményeket) hibáztatjuk. Már pusztán a felismerés - miszerint itt mást vádolok saját elégedetlenségemért - segít abban, hogy felelősséget kezdjünk vállalni ezeken a területeken. Ez az első lépés a változás felé vezető úton. Sokat segíthetünk magukon, ha egyszerűen feltesszük a kérdést: "kit vagy mit okolok azért, mert..." (itt gondolj valami olyasmire, ami szenvedést okoz számodra). Vagy pedig, figyeljük meg, miért vagyunk haragosak vagy bánatosak, majd kérdezzük meg magunkat: "mit gondolok, valójában kinek a hibája ez"? Válaszunk belátásokhoz vezet. (Ha netán saját magunkat okoljuk, nos, az Avatár kurzus 3. része jól kezeli a hibáztatást ebből a nézőpontból is.)
Érdekes dolog történik, amikor mást teszünk felelőssé azért, amit érzünk: amikor azt hisszük, valaki más az oka annak, ahogyan megtapasztalunk bizonyos dolgokat, akkor arra kell várnunk, hogy ők változzanak valamiben, ha jobban szeretnénk magunkat érezni. Azt hiszem, mindannyian ismerjük, milyen arra várni, hogy valaki megváltozzon, hogy mi jobban érezzük magunkat...
A hibáztatás megfoszt minket attól, hogy megvalósítsuk álmainkat. Bármilyen érzésből is keresünk többet - mondjuk szeretnénk boldogabbak lenni, jobban irányítani az életünket, több szeretetet kapni, nagyobb bőséget teremteni magunknak, stb. -, vizsgáljuk meg alaposan, kit vagy mit okolunk azért, amiért nem kapjuk meg, amire vágyunk. Gyerekkorunkat, szüleinket, társunkat, a világ vezetőit, gyerekeinket, munkánkat, egészségünket, önmagunkat...? Meddig akarunk még várni arra, hogy a dolgok megváltozzanak, hogy az életünk jobb legyen?
Ha készen állsz arra, hogy más lehetőségeket is felfedezz és álmaidat megvalósítsd, az Avatár tanfolyam segít abban, hogy saját teremtményedként tekints mindarra, ami történik veled, és megtapasztald, milyen hatalmas belső erővel bírsz.
Holly Riley
Avatár tréner
Avatar Journal 2002, a Star's Edge engedélyével.
©Minden jog fenntartva.
Többféleképpen csalogathatjuk magunkhoz a figyelmet: azzal, ha "igazunk van", ha erősek vagyunk, ha gyengék vagyunk, ha megbántódunk, ha a legjobbak vagyunk valamiben... Mi mindent mondunk azért, hogy figyelmet kapjunk vagy egyetértést váltsunk ki a másikból! Például: "apu, Kati bántott!", "ez a tanár hibája", "annyi mindent megteszek érted", "miért is lennék őszinte, amikor senki sem az", "a főnököm tisztességtelen"... Hasonló igazságokat nyilvánítunk ki, majd megkeressük azokat, akik megerősítik ezen "okokat", amelyek boldogtalanná vagy dühössé tesznek minket. Ahelyett, hogy figyelmünket arra helyeznénk, amit megteremteni vagy megtapasztalni szeretnénk, vagy amit önmagunkban meg tudunk változtatni, gyakran arra pazaroljuk teremtő energiánkat, hogy megerősítést kapjunk abban, miért is rossz vagy megoldhatatlan az adott helyzet.
Vajon mennyi energiát fordítunk arra, hogy megvizsgáljuk, ami épp történik, esetleg nem tart-e tükröt valaminek, amit a saját életünkben teszünk? Persze nem az a cél, hogy ha ezt felismerjük, akkor mások helyett ezentúl inkább önmagunkat hibáztassuk, hanem, hogy változtatni tudjunk. Amikor vádoljuk vagy sajnáljuk magunkat, valójában azt az energiát csapoljuk meg, amelyre a szituáció kezeléséhez szükségünk van. A belátás erőt ad ahhoz, hogy figyelmünket a lehetőségekre irányítsuk, ezáltal pedig szabaddá válunk!
Mi lenne, ha ezentúl hibáztató késztetéseinkre úgy tekintenénk, hogy ezek lehetőséget adnak önmagunk mélyebb ismeretére, arra, hogy felismerjük saját félelmeinket és korlátainkat? A külvilágot hibáztató helyzetek segítenek meglátni, mikor akarunk magunkhoz kívülről figyelmet vonzani azzal, hogy eljátszuk az áldozat szerepét... (Legyünk résen, hiszen nagyon sokféle jelmezt ölthet magára egy áldozat!)
Lehet, hogy valahol útközben magunkévá tettük azt a hitet, hogy a hibáztatás hatékony mód arra, hogy kibújjunk a felelősség alól. Esetleg ezt a taktikát alkalmaztuk azért, hogy ne kelljen olyan sok mindent megtennünk. Gondolom, biztos eszedbe jut néhány ismerős, akik ezt a módszert alkalmazzák - és persze másokon könnyebben vesszük észre az elkerülő stratégiákat...
Az Avatár tanfolyam gyakorlatai lehetővé teszik, hogy leépítsük azokat a hiteket - és a rájuk épülő viselkedésmódokat -, amelyeket nem tartunk tovább minket segítőknek, és helyettük kiépítsük azokat, amelyeket szándékunk szerint választunk. Képessé válunk arra, hogy felismerjük láthatatlan hiteinket, amelyek ismétlődő mintákat teremtenek életünkben. Rádöbbenhetünk, hogy tapasztalatainkat hiteink vonzzák magukhoz, ezáltal pedig elindulhatunk a tudatos teremtés szabadsága felé.
Igazán erőt tud adni, ha megfigyeljük, mik azok a dolgok, melyekért a külvilágot (másokat vagy a körülményeket) hibáztatjuk. Már pusztán a felismerés - miszerint itt mást vádolok saját elégedetlenségemért - segít abban, hogy felelősséget kezdjünk vállalni ezeken a területeken. Ez az első lépés a változás felé vezető úton. Sokat segíthetünk magukon, ha egyszerűen feltesszük a kérdést: "kit vagy mit okolok azért, mert..." (itt gondolj valami olyasmire, ami szenvedést okoz számodra). Vagy pedig, figyeljük meg, miért vagyunk haragosak vagy bánatosak, majd kérdezzük meg magunkat: "mit gondolok, valójában kinek a hibája ez"? Válaszunk belátásokhoz vezet. (Ha netán saját magunkat okoljuk, nos, az Avatár kurzus 3. része jól kezeli a hibáztatást ebből a nézőpontból is.)
Érdekes dolog történik, amikor mást teszünk felelőssé azért, amit érzünk: amikor azt hisszük, valaki más az oka annak, ahogyan megtapasztalunk bizonyos dolgokat, akkor arra kell várnunk, hogy ők változzanak valamiben, ha jobban szeretnénk magunkat érezni. Azt hiszem, mindannyian ismerjük, milyen arra várni, hogy valaki megváltozzon, hogy mi jobban érezzük magunkat...
A hibáztatás megfoszt minket attól, hogy megvalósítsuk álmainkat. Bármilyen érzésből is keresünk többet - mondjuk szeretnénk boldogabbak lenni, jobban irányítani az életünket, több szeretetet kapni, nagyobb bőséget teremteni magunknak, stb. -, vizsgáljuk meg alaposan, kit vagy mit okolunk azért, amiért nem kapjuk meg, amire vágyunk. Gyerekkorunkat, szüleinket, társunkat, a világ vezetőit, gyerekeinket, munkánkat, egészségünket, önmagunkat...? Meddig akarunk még várni arra, hogy a dolgok megváltozzanak, hogy az életünk jobb legyen?
Ha készen állsz arra, hogy más lehetőségeket is felfedezz és álmaidat megvalósítsd, az Avatár tanfolyam segít abban, hogy saját teremtményedként tekints mindarra, ami történik veled, és megtapasztald, milyen hatalmas belső erővel bírsz.
Holly Riley
Avatár tréner
Avatar Journal 2002, a Star's Edge engedélyével.
©Minden jog fenntartva.
