Szárnycsapkodást hallottam kiszűrődni a házból. Amint bejöttem a teraszról, megláttam, hogy egy kis csíkos barna madárka küzd azért, hogy kirepüljön a felső szint egyik csukott, nem nyitható ablakán keresztül. Összerezzentem, valahányszor meghallottam a tompa ütődést, amint a madárka nekicsapódott az ablaktáblának. A bejárati ajtó és a terasz tolóajtaja nyitva voltak, és gyorsan kinyitottam a felső szint ablakait is. Mégis, a kismadár tovább küszködött. Nehéz volt ezt látni, különösen, mivel annyi nyitott ajtón és ablakon keresztül tudott volna könnyedén kirepülni.Ahogy néztem ennek a csöppnyi teremtménynek a harcát, eszembe jutott, hányszor próbáltam meg ugyanígy legyőzni egy problémát, amikor olyan világosnak tűnt, hogy mit kéne tennem! Õ sem akart mást, mint túljutni azon az akadályon, ami elállta az útját. Látta, ahogy a többi madár szabadon repked, és a szomszédos almafáról vidáman csipeget. Õ viszont csapdában érezte magát, kétségbeesetten fáradozva azon, hogy kiszabaduljon. Sokan érzünk hasonlóan, amikor egy élethelyzetünk érthetetlennek és igazságtalannak látszik.
A madár tudta, mit akar. Mindent megtett, ami csak erejéből tellett. Mégis, valami, amit nem látott, visszatartotta. Az Avatár tanfolyamon ezt a valamit „átlátszó”, azaz „transzparens” hitnek nevezünk. Egy transzparens hit anélkül hat ránk, hogy észrevennénk létezését. Olyan hit vagy vélemény ez, amit valamikor a múltban igaznak fogadtunk el, és most már annyira megszoktuk, hogy már nem is vagyunk tudatában. Csupán a következményt látjuk, azt a korlátozó hatást, amit életünkre gyakorol, majd csodálkozunk, miért nem változnak már a dolgok.
Mint a „láthatatlan”, rögzített ablaktábla, ami a madár szenvedését okozta, ugyanígy a mi szenvedésünket is rögzült, ám transzparens hiteink okozzák. Amint nyitottá válunk az új lehetőségek iránt, visszanyerjük a szabadságunkat. Az Avatár tanfolyam egyik gyakorlata segít abban, hogy elég messze hátralépjünk, ahonnan képesek vagyunk meglátni, valójában mi áll az utunkban. Ehhez csupán őszinteségre és felfedezőkedvre van szükségünk….
Meghatottan mosolyogtam, amint tanúja voltam, ahogy a madárka egyszer csak másik utat próbál ki, és felröppen a magasba. Ugyanilyen megindító látni, amint az emberek kilábalnak szenvedéseikből és elkezdik azt tenni, amit igazából szeretnének. Micsoda felszabadulás! Az Avatár eszközeivel „a határ a csillagos ég” – vagy még az sem.
Avatar Journal, 2002. A Star's Edge engedélyével.
©Minden jog fenntartva.
